2014. szeptember 26., péntek

Túrós csusza

A nagy kísérletezés után valami egyszerűre vágytam, íme.

Hozzávalók:
  • Tészta (kocka, széles metélt, ami tetszik)
  • Túró
  • Szalonna
  • Tejföl
Elkészítés:

Szeleteljük fel a szalonnát apró kockákra (0,5-1 cm) és pirítsuk meg, ameddig jól ki nem engedi a levét. Főzzük ki sós vízben a tésztát, és öntsük a főzővízhez a szalonna levének felét is. A túrót törjük át, a tejfölt pedig keverjük be sóval és a szalonnalé maradékával. Ha leszűrtük a tésztát, keverjük be a túróval, a tejföl 2/3-ával, és a szalonna 2/3-ával, aztán az egészet öntsük egy kivajazott tepsibe vagy jénai tálba. A tejföl maradékát dolgozzuk el a tetején, és szórjuk rá a maradék szalonnát. Toljuk be a sütőbe 200°C-on úgy fél órára, vagy ameddig meg nem pirul a teteje.


És ahogy azt már mondtam, minden tészta jobb sajÁUUUUUUU!!!!!!!!!
(Anyuci rácsap Duci kezére. Duci agonizál.)

Na jó, a sajt most kimarad... mázli, hogy egy villa (és egy kéz) elég a fogyasztáshoz...

Jó étvágyat, és viszlát legközelebb!

Read it in english!

2014. szeptember 22., hétfő

Magvető-szelet

Újabb jelentés a laborból, ezúttal kicsit összetettebb és merészebb újításokkal. És hogy miért neveztem el Magvető szeletnek?
Mert megtehetem.

Hozzávalók:
  • Sertéskaraj
  • Tojás
  • Hagyma
  • Étolaj
  • Só, bors
  • Liszt
  • Zsemlemorzsa
  • Hántolt napraforgómag
  • Köret
Elkészítés:

Olvasszuk ki a húst! (ennek mikéntjét már korábban megtárgyaltuk). Szeleteljük fel, majd klopfoljuk ki jó vékonyra és terebélyesre, majd dörzsöljük be őket sóval és egy kis borssal, és hagyjuk állni kicsit. Készítsünk egy jó hagymás rántottát (két szeletenként egy tojásból) és egyengessünk el olyan 1-1,5 evőkanálnyit a karajszeletek egyik felén. Hajtsuk rá a másik felét, és panírozzuk be (a tojás majd leszigeteli) úgy, hogy a zsemlemorzsa közé keverjük a napraforgómagot. Süssük ki olajban, és tálaljuk. Jelenlegi köret: Sült burgonya. Fogyasztható savanyúsággal vagy tartármártással.


Kísérlet: sikeres.
Jó: étvágyat.
Viszlát: legközelebb.

Read it in english!

2014. szeptember 19., péntek

Rakott Camembert

Üdv a pokolbeli laboratóriumból, amit én nemes egyszerűséggel csak úgy hívok: A Konyha. Saját ötlet alapján következzék egy ínycsiklandó szörnyszülött.
(Ha valaki ráismer, mint létező recept, alul jelezze, és átírom)

Hozzávalók:
  • Camembert sajt (adagonként egy kis henger)
  • Alma
  • Liszt
  • Tojás
  • Zsemlemorzsa
  • Köret (bármi)
  • Opcionálisan öntet (nem bármilyen, de azért van választék)
Elkészítés:
Szeleteljük fel az almát karikákra és vágjuk ki a közepét. Ha nem szeretjük, levághatjuk a héját is. Szeleteljük fel a sajtokat is karikákra (én háromra vágtam, az ügyesebbek többet is összehozhatnak... vagy kevesebbet, ha derogál a vastag :P ) Rendezzük vissza a sajtot, minden szelet közé rakjunk egy almát. Ezután panírozzuk be (tudjátok, liszt, felvert tojás, zsemlemorzsa) kétszer, és ne sajnáljuk az anyagot, mert hajlamos kifolyni a sajt, és süssük ki. Tálaljuk tetszőleges körettel - én rizst készítettem - és melle mehet áfonyamártás, vagy tartár.


Ne érezzétek magatokat biztonságban, vannak egyéb ötleteim is! Még visszatérek, Muhahaha!

Read it in english!

2014. szeptember 17., szerda

A Hetedik Elem

És íme, elkészült a Székesfehérváron megrendezésre kerülő HÉT, azaz Hadvezérek És Taktikák rendezvény Warhammer 40000 versenyének háttértörténete, a jól megszokott pihentül elborultul pihent stílusban. Remélem tetszik, még akkor is, ha csak két lépés távolságból XD

A Hetedik Elem
A kultisták, és az őket pórázon vezető káoszgárdisták végre elemükben érezték magukat. Semmi blamálás, semmi égő bohóckodás, csak egyszerű fosztogatás Te'sco raktárállomásán, természetesen a személyzet változatos lemészárlását is beleértve. A legszebb az volt az egészben, hogy mivel nagyuruk csak egyetlen tárgyért jött ide, ők megtarthattak minden egyebet, ami csak megtetszett nekik. Faragg G'atlan viszont pont ezt az egyetlen tárgyat nem találta, így a polcokat különböző, érdekes mintákban vágta oda a hatalmas raktér minden egyes falához.
Alávalói még sosem voltak rá ennyire büszkék.
- Kell nekem, kell nekem, KELL NEKEEEEM! Nem hiszem el, a csillaghajó méretű generátorokat hatos csomagban tartják, de egy nurgleverte 7,7 septavoltos elemet nem találni sehol sem...
Úgy döntött, mérgét egy másik raktérrészlegen is kitölti, de amint átlépett a vaskos zsilipen, egy kellemetlen meglepetéssel találta szemben magát. Név szerint egy másik káosznagyúrral: Maccorral, a heredarálóval, és teljes kíséretével.
- Maccor.
- Faragg.
- Te meg mi a káoszt keresel itt? Talán el akarod orozni... A KINCSEMEEET?!!!
- Természetesen. De ha már így alakult, először is a fiúkkal el kívánom kenni a szádat, és a randa fejed egyéb tartozékait.
- Háháhá! Azt csak hiszed! Lerendezzük egymás között, vagy végignézed, ahogy felaprítom a talpnyalóidat! Kihívlak TÉGEEED!!!
- Szívesen végignézném a mutatványt, Khorne-nak biztosan tetszene, azonban te elfelejtetted, hol vagyunk! A
Hetedik rendszerben más szabályok érvényesek!
Faragg elgondolkodott, majd elővett terminátor-páncéljának farzsebéből egy vaskos könyvet, és fellapozta. Nem sokkal később aggódva nézett fel belőle.
Maccor csatlósai már tenyerüket csapkodták energia-franciakulcsaikkal.
Faragg G'atlan nagyúr végre igazi KINCSet talált. Sőt, igazság szerint többen is megtalálták, de mindenki letagadta, hogy a többiek kezében valós kegytárgy lenne... A lényeg, hogy többek kezébe került Hallo Gën lámpája, mely rávilágít használójának minden tévedésére. Beüzemelése azonban problémák forrása lett: a működéshez szükséges elemekből hatot viszonylag könnyen be lehetett szerezni, de a különleges Hetedik elemet csak a Bookta szektor Hetedik rendszerének Hetedik bolygólyán volt fellelhető. Ahol köztudottan mások a szabályok... de hogy mennyire, azt a hadvezérek többsége még máig sem fogta fel...









Első Küldetés - A NYOM

A Tau nyomkeresők óvatosan haladtak előre.  Gondosan ügyeltek arra, hogy figyelmüket ne kerülje el egyetlen mozdulat, egyetlen kósza zörej sem.
Az Elda nyomkeresők is óvatosan haladtak előre. Gondosan ügyeltek arra, hogy ne látszódjon egyetlen mozdulatuk, és ne hallatszódjon egyetlen kósza zörejük sem.
Így történhetett meg, hogy észre sem vették egymást, ameddig össze nem fejeltek nehezen észrevehető célpontjuknál: egy 4x2 méteres, kivilágított táblánál:
 
Hetedik Nagy Elembörze!
Törzsvásárlói kuponokat elfogadunk!
3 km balra a harmadik lehajtónál!
 
- Au! Önökben kit tisztelhetünk? - kérdezte roppant civilizáltan a tau Shas'ui, miközben fájón dörzsölte sisakját.
- Nyomkeresők vagyunk.
- Üdvözlöm, kolléga. - a rögtönzött kézfogás után rögtön a tárgyra tértek - Nos, reményeim szerint vagyunk annyira békések, hogy együtt keressük tovább a NYOMot.
- Én támogatnám az ötletet, de nem közösködhetünk alacsonyabb... - a shas'ui egy torokköszörüléssel adta a másik tudtára, hogy a magasságára tett megjegyzését sértőnek találja - ...rendű életformákkal. Felsőbb utasítás.
- Ez esetben biztosan meg tudom győzni logikus érvekkel, hogy a Nagyobb Jónak Nagyobb Szüksége van a kérdéses objektumra.
- Logikus érvek kellenek? - az elda célra tartotta fegyverét - Az én érvem ez: nálunk lézerpuskák vannak.
- Ami mit jelent? - kérdezett vissza a tau.
- Azt jelenti, hogy ha nem fordultok meg azonnal, lyukat égetünk a homlokotokba.
- Megfontolandó. Nálunk pedig lézeres bemérők vannak. - és hogy megmutassa, egy piros kis fénypöttyöt világított az elda mellkasára.
- Ami mit jelent?
- Tűztámogatást.
Az elda értetlenül felhúzta a szemöldökét. Így az említett szemöldök megmenekült, amikor egy impulzuslövedék átvitte gazdája szemét.
 
Minden hadvezér (na jó, az eszesebbje) tisztában van azzal, hogy a kutatáshoz keresni kell egy jó NYOMot. De igazán jó NYOM csak kevés akad ezen az elmaradott planétán, így a vezérek és seregeik hamar egymásba botlottak. És miután feltápászkodtak, és leporolták magukat, úgy döntöttek, ellenfeleik hátsóját is jól kiporolják. 
Elsődleges Küldetés: Keress NYOMot! 
Nem engedheted, hogy a hiánycikknek számító NYOM az ellenséged lábáé legyen! Rá kell taposnod bármi áron, és eltaposni azt, aki ebben megakadályoz!
A játékosok miután felállították a seregeiket, de még a beszivárgó (infiltráló) egységek felrakása előtt felváltva felraknak a pályára egy-egy objektívát. Az első objektívát a pálya közepére kell felhelyezni (lásd:ábra), ezután mindkét játékos elhelyez egyet ez ellenfele táblafelére. Az objektívákat egymástól legalább 12” távolságra, a táblaszélektől és a játékosok tábla feleit elválasztó vonaltól pedig legalább 6” távolságra kell felrakni. Egy objektívát akkor foglalsz, ha van a 3”-es körzetében saját foglaló egységed és az ellenfélnek nincs ugyanott foglaló egysége.
Minden objektíváért, amit a 3. játék kör (game turn) végén foglalsz, kapsz 1 Győzelmi pontot.
Minden objektíváért, amit a játék végén foglalsz, kapsz 2 Győzelmi pontot
Ha megsemmisítesz legalább egy olyan ellenséges egységet, ami a „NYOMkeresők” szabályból az ellenfeled által kiválasztott harctéri szerepet tölt be, kapsz 1 Győzelmi pontot.
Ha több Győzelmi pontod van, mint az ellenfelednek, akkor 15 versenypontot kapsz. Ha ugyanannyi, akkor 10 versenypontot, ha kevesebb, akkor 5 versenypontot kapsz.
Speciális szabályok 
Ki korán kel: annak több kávé kell, de mindenképpen előbb szakad a nyakába egy kiadós balhé.
Az első körben az Éjjeli Harc szabályai (Night Fight) vannak érvényben
NYOMkeresők: Mindenki mást részesít előnyben a NYOM keresésében: valaki a leggyorsabbat, valaki a legrafkósabbat, de valaki egyszerűen a legbengább állatot küldi el erre a célra. 
Mindkét játékos a seregek felállításánál külön-külön kiválaszt egyet a következő listából: Elites, Fast Attack, Heavy Support. Azok az egységek, amik ilyen harctéri szerepet töltenek be a sereg Primary Detachmentjében megkapják az Objective Secured speciális szabályt. 
Másodlagos küldetések. 
(2 versenypont) Linebreaker
A játék végén van legalább egy foglaló egységed az ellenfél felállási zónájában.
(2 versenypont) Slay the Warlord
A játék végéig az ellenfél Warlord egysége megsemmisült.
(2 versenypont) Hold the Line
 A játék végén az ellenfelednek nincs zavaró egysége a felállási zónádban.
Felállás: Vanguard Strike





Második Küldetés: Q-pon(t) 
A Necron Éjkasza csak suhant a levegőben, pilótájának képernyőjére, illetve közvetlenül a rendszerébe új üzenet érkezett. 
Feladó: Tenorok Nagyúr
Parancs: 11101001 Falanx lesugárzása
Koordináták: 111010001011010101110001100100011100111100100001011001111100111100011000110000011001111000001110111010000011111000111011010011110011011000111111000000110111000110100110110011010111100110100111010110112
A pilóta egy ezredmásodpercre komolyan meglepődött az utolsó számjegyen, de azután eszébe jutott, hol van: a Hetedik rendszerben, ahol nem mindennek van értelme. Ahogy irányt váltott, válaszul csak ennyit küldött Nagyurának: 1.
Útja eseménytelenül tellett, egészen addig, ameddig a gép orrára fel nem kenődött egy ifjú, hátirakétás Űrfarkas.
- 111001101000110111?!   110001111001110!
- Mi van? Nem értem... - az ifjú Égikarom igencsak meglepettnek tűnt.
- 11000110... - legyintett lemondóan a pilóta.
- Tényleg, mintha a Vaspap mondott volna valami olyasmit, hogy csak 10 féle újonc van, aki tud kettes számrendszerben számolni, és aki nem...
- 1110110110111.   1/0?
- Izé... 1?
- 1.
Az Éjkasza ágyúi célra álltak.
 
A NYOM egyértelmű üzenetet közvetített, illetve a legtöbben annak tekintették: a Hetedik elem birtoklásához először is meg kell szerezni a titokzatos Q-pont(ot). Hogy ez pontosan mi is, azt senki sem tudta, de mindenki meg volt győződve, hogy a másiknál van. Akik pedig tisztában voltak vele, hogy ez igencsak valószínűtlen, azoknak sem volt kifogása egy kiadós vérfürdő ellen.

Elsődleges Küldetés: Szerezz Q-pont(ot)! 
A vezérek nem is tudják pontosan, mi az a Q-pon(t), ezért bármit célnak jelölnek, ami ismeretlen számukra... többek közt az ellenséget is. 
A játékosok a seregek felállítása előtt felváltva feltesznek egy-egy objektívát a pályára. Az objektívát az ellenfél táblafelére kel felrakni. Az objektívákat maximum 18”-re lehet felrakni az ellenfél táblaszélétől, minden más táblaszéltől pedig legalább 12” távolságra.
Minden elfoglalt objektíva 2 Győzelmi pontot ér.
Minden teljesen elpusztult ellenséges egységért 1 Győzelmi pont jár. (MAXIMUM 5)
Ha több Győzelmi pontod van, mint az ellenfelednek, akkor 15 versenypontot kapsz. Ha ugyanannyi, akkor 10 versenypontot, ha kevesebb, akkor 5 versenypontot kapsz.
Speciális szabályok 
A Törzsvásárló: Valamiféle rituális titulus lehet, mindenesetre minden sereg felruházta vele legjobbjait, hogy szó szerint bármi áron megszerezzék a Q-pont(ot).
Mindkét játékos választhat egy egységet, ami ebben a küldetésben rendelkezhet a következő szabályok közül egy szabállyal: Deep Strike, Infiltrate (Beszivárgó), Scout (Felderítő)
Akciós pult: Persze annyi esze(?) minden vezérnek volt, hogy olyan célpontokat jelöljön ki, ami már messziről, minden szögből, összetéveszthetetlenül látszik. Nem is beszélve azokról, akik el akarnák orozni... 
Az objektívák 6”-es körzetébe Deep Strike szabállyal érkező egységek nem szóródnak. Továbbá amennyiben egy a „Törzsvásárló” speciális szabállyal kinevezett egység olyan egységet lő, vagy üt közelharcban, ami az objektívák 3”-es körzetében van, megkapja ellenük a Preferred Enemy szabályt. 
Másodlagos küldetések 
(2 versenypont) Linebreaker
A játék végén van legalább egy foglaló egységed az ellenfél felállási zónájában.
(2 versenypont) Slay the Warlord
A játék végéig az ellenfél Warlord egysége megsemmisült.
 (2 versenypont) Conqueror
 A játék végén mind a két objektívát foglalod.
Felállás: Dawn of War





Harmadik Küldetés: Elemelem 
A két Szürke Lovag a biztosítandó környéket vizsgálta. Egyikük sisaktalan fejét az égre emelte, és a csillagokat fürkészte.
- Látsz valamit, nemes testvérem? - kérdezte a másik, de az első csak megrázta a fejét.
- Dehogy, nemes testvérem, csak arra gondoltam, vajh' a többi nemes testvérünk most hol teheti kockára lelkének üdvét.
Azzal leguggolt, és csupasz tenyerét a földre szorította, mintha ezzel megérezné ellenségeik jelenlétét.
- Nem látom nyomát, hogy erre jártak volna... mégis, van egy baljós sejtésem...
- És mond, nemes testvérem... - kérdezte a második, miközben mezítelen lábát vizsgálta - a sejtésed nem tudná megsúgni néked azt, hogy mégis hova a káosz fertelmébe tűnt el a felszerelésünk?!
* * *
Valamivel hallótávolságon kívül két ork loota vezették csurig megrakott teherjárgányukat.
- Te, biztos, hogy ezeket is el köllöt vón' hoznunk?
- Kussoljá' mán, a fűnök valami vaselemet keres, ennyi gány közt csak tanál valamit...
 
Időközben kiderült, hogy a Hetedik elem kicsit más, mint ahogy azt elképzelték... kezdetnek: sokkal nagyobb. Továbbá: sokkal mélyebben van, mint azt gondolták - elásva. Hogy egészen pontosan hova, az nem derült ki a Q-ponokért kapott prospektusokból, de ez nem zavarta a vezéreket: ha ásni kell, hát ásnak. Csak előbb elássák a többi ganajtúrót... 
Elsődleges Küldetés: Biztosítsd az ásatást! 
Úgy nem lehet nyugodtan ásni, ha az emberre/orkra/bármely undorító idegen lényre lövések záporoznak... Biztosítsd a területet, és küldj finom üzenetet az ellenfélnek saját kubikosai lemészárlásával!
A játékosok célja a táblanegyedek foglalása. Egy táblanegyedet akkor foglalsz, ha van rajta saját foglaló egységed, ami rendelkezik Objective Secured speciális szabállyal és az ellenfélnek ugyanott nincs ilyen egysége. Ha egy egység több táblanegyeden is rajta van, akkor csak az foglalja/zavarja, amelyiken több tagja van. Ha nem lehet ez alapján megállapítani melyiket foglalja, akkor véletlenszerűen kell megállapítani a játék végén.
Az a táblanegyed, amelyikben a felállási zónád van 1 Győzelmi pontot ér.
Azok a táblanegyedek, amiken nincs felállási zóna 2 Győzelmi pontot érnek.
Az a táblanegyed, amelyikben az ellenfél felállási zónája van 3 Győzelmi pontot ér
Minden egyes teljesen megsemmisített ellenséges egységért, amit az ellenfél megnevezett „Kubikosok” speciális szabállyal, kapsz 1 Győzelmi pontot.
Ha több Győzelmi pontod van, mint az ellenfelednek, akkor 15 versenypontot kapsz. Ha ugyanannyi, akkor 10 versenypontot, ha kevesebb, akkor 5 versenypontot kapsz.
Speciális szabályok 
Az én túrásom!: Hihetetlen, de a vezérek még a fizikai munkáért is képesek ölre menni egymással.
A Warlord egységek megkapják a Preferred Enemy (Warlord) speciális szabályt, és nem utasíthatják vissza a másik Warlord kihívásait.
Kubikosok: Mert az ásáshoz bizony be kell fogni olyanokat is, akiknek ehhez egyáltalán nem fűlik a foga...
Mindkét játékos a seregek felállításakor kinevez két olyan egységet, a saját seregéből, akik még nem rendelkeznek Objective Secured szabállyal. Ezek az egységek megkapják az Objective Secured speciális szabályt.
Másodlagos küldetések 
(2 versenypont) First Blood (Objective Secured)
A játék során az ellenfelednek semmisült meg először teljesen egy egysége, ami rendelkezett az Objective Secured speciális szabállyal.
(2 versenypont) Végső Párbaj
A játék végéig az ellenfél Warlord egysége megsemmisült, a sajátod pedig életben maradt.
(2 versenypont) Teljes dominancia
Mind a négy táblanegyed területén van legalább egy foglaló egységed.
Felállás: Táblanegyedek

Mára ennyi, utólagos elnézést a lefárasztott agyakért! Viszlát legközelebb!

2014. szeptember 10., szerda

Carbonara Spagetti

Íme a "szénbányászok kedvence" :D Nem egészen az autentikus recept, inkább ahogyan én tanultam. Akárhogy is, újabb "gyorskaja", de hát ennyire volt ma idő...

Hozzávalók:
  • Tészta (ki hitte volna)
  • Tejszín
  • Tejföl
  • Fokhagyma
  • Szeletelt sonka
  • Tojás
  • Só, bors
  • Sajt!
Elkészítés:

Főzzük ki a tésztát sós vízben (igen, előre!), közben szeleteljük fel a sonkát vékony csíkokra. Öntsük a tejszínt egy öblös serpenyőbe, sózzuk és borsozzuk ízlés szerint. Rakjuk bele a sonkát, és az időközben megtisztított és pépesített fokhagymát, majd az egészet forraljuk ki. Ha kész, forgassuk bele a tésztát jó alaposan. Üssük rá a tojásokat (én két emberenként egy tojást szoktam, 1:1 arány fölé ne nagyon menjünk) és keverjük jól bele. Ettől besűrűsödik a massza, túrószerű állaga lesz. Keverjünk hozzá annyi tejfölt, hogy újra szaftos legyen, és készen is vagyunk.


Ugye emlékeztek még, mi kell MINDEN tésztára?

SAJT!

Egyetek jók : ) Viszlát legközelebb!

Read it in english!

2014. szeptember 5., péntek

Rába Huntractor

A mai adás kicsit rendhagyó lesz. Se recept, se makett, de mindenképpen alkotás.

Valamikor apám vállalkozást alapított Rába Steiger típusú traktorok felújítására és korszerűsítésére; ez lett a Huntractor Kft. Az utóbbi két napban az első "gyermek" utolsó simításaiban kellett besegítenem megfeszített munkatempóban, illetve korábban az én logótervemet fogadták el, és a jelzőmatricákat is én terveztem. Gondoltam, megosztom veletek, hogyan néz ki, amikor besegítek a családnak : D





 És aki egy kicsit is érdeklődik a munkagépek világában, annak egy sorozatkép arról, ahogy ez a nem kicsi, de legalább baromi nagy kaszniba begyömöszölt háromszáz lovas vadállat hogyan "süvít" a mezőkön:








Legközelebb ígérem, már makettet kaptok! Addig is viszlát!

Read it in english!

Utóirat: aki kíváncsi a masinára, az a jövő hét folyamán a Bábolna Napok F20 standjánál megtekintheti!

2014. szeptember 3., szerda

Barbeque Csirke

Jöjjön egy kis BBQ!

Ezer és egyféle receptje létezik mid a szósznak, mind az egész ételnek, ezt egy haverom mutatta.

Hozzávalók:

A szósz:

  • 2 csésze paradicsompüré (édesszájúak ketchupról is indulhatnak)
  • fél csésze víz
  • 1/3 csésze almaecet
  • 1/3 csésze barnacukor
  • 2 evőkanál mustár
  • 1 evőkanál zúzott fokhagyma
  • 1 evőkanál zúzott vöröshagyma
  • 1/2 evőkanál cayenne (akik elég tökösnek érzik magukat, helyettesíthetik jófajta magyar csípős pirospaprikával. Csak saját felelősségre.)
A többi : )

  • Hús! Jelenleg csirke. Combok, szárnyak, mellek... ki mit szeret.
  • Ami csak a körethez kell. Jelen esetben: Burgonya, só, bors, tej, vaj.
Elkészítés:

Először is, ha nem vagyunk lusták álljunk neki előző nap. Fogjunk mindent, ami a szószhoz kell, és keverjük össze. 20 percig melegítsük alacsony lángon, majd hagyjuk kihűlni. Tegyük egy jól záró edénybe (egy tejfölös kisvödörbe például) és tegyük be a hűtőbe egy napra (jobban kijön az íze, ha egy kicsit érik). Sózzuk, és picit borsozzuk be a csirkét, és hagyjuk állni egy fél órát, majd kenjük be a szósszal (jó vastagon) és rakjuk egy tálba. Zárjuk le fóliával vagy a fedelével, és rakjuk be a sütőbe 200°C-on kb. egy órára. Ezután vegyük le a fedelet, és a csirkerészeket forgatva süssük pirosra. Ha túl záraznak tűnik, tálaláskor öntsünk rá a szósz maradékából.
Köret: nálam burgonyapüré. Pucoljuk meg a burgonyát, és főzzük meg sós vízben. Szűrjük le, majd öntsük fel egy kis tejjel, és rakjunk bele vajat is. Zúzzuk össze, és fűszerezzük sóval, borssal, és ízlés szerint egy kis szerecsendióval.

Sztárfotó jobbról, balról:


Jó étvágyat, viszlát legközelebb!

Read it in english!